Candida ellen

 
 
 

A Candida albicans nevű élesztőgomba a normális bőr- és bélflóránk része, időnként azonban gondot okozhat. Sokan szenvednek tőle, mégis a gyógyításával inkább csak a természetgyógyászat foglalkozik. A nyugati orvoslás csupán a bőrön és egy-két helyen jelentkező gombás elváltozást tulajdonítja a Candidának, nem ismeri el komplex problémának. Így, maga a beteg sincs tisztában a bajával, orvostól orvosig jár, pedig panaszai összefüggnek.

A Candida gomba eészapordását általában mi magunk idézzük elő, ha túl sok cukrot tartalmazó ételt, állati fehérjét, valamint sok természetellenes anyagot fogyasztunk (a közismert E-k), és ezzel arányosan kevesebb zöldséget, gyümölcsöt és gabonát eszünk.

Egy körülbelül 3-6 hónapig terjedő diétával mi magunk is sokat tehetünk a gomba túlszaporodás ellen.

A candida albicans nevű gomba elsősorban szénhidrátokkal táplálkozik.

Először az édességeket kell kiiktatni az étkezésből, az első 2-3 héten szigorúan a gyümölcsöket és édesítőszereket is. Az élesztőt is kerülni kell, a sajtokat, tejtermékeket, a sört és a bort is, valamint a fehér lisztből készült kenyereket, tésztákat is. Nem tanácsos fogyasztani szárított gyümölcsöket, készen kapható szószokat, mártásokat, gyümölcsleveket. Kerüljük a hüvelyeseket, a kukoricát, a citrusféléket és az avokádót.

Vegyünk tiszta rozs, graham, vagy korpás kenyeret, de akár mi magunk is készíthetjük.

Friss fűszernövényeket bártan használhatunk, főleg a rozmaringnak, a sáfránynak, a koriandernek, a kurkumának és a római köménynek van gombaölő hatása.

A következőket lehet fogyasztani, még az első hetek szigorú diétájakor is: fehérjék: sovány hús, hal, tenger gyümölcsei, élőflórás joghurt. Szénhidrátok: natúr rizs, hajdina, árpa, köles, lencse, zab. Hidegen sajtolt olajak. Zöldségek: padlizsán, cukkini, tök, brokkoli, karfiol, spárga, uborka, spenót, paradicsom, paprika, retek, fejessaláta, hagymafélék, répafélék, petrezselyem, burgonya, káposztafélék, cékla. Ropogtathatunk diót, tökmagot, szezámmagot és ananászt. Kávét és teát ihatunk.